🐇 Sportoltam
🐇 Szaladni kell,ennyi az egész! Gyerekként imádtam hogy száguldok ész nélkül. Csak rohantam,és meg sem álltam addig,amíg még kaptam levegőt. Aztán elmúltak ezek az idők,pedig egy erdei versenyen,mivel első lettem ott is,egy futóedző kérte hogy jöjjek a csapatához. Mondtam neki,hogy nem megyek,mert focizom.
Aztán már oda sem jártam sokáig,mert anyám letiltotta,mert azt hallotta valahol,hogy a sportolóknak "sportszíve" lesz. Feri bácsi,az edző feljött a lakásunkra,hogy "nagyon gyors vagyok,és prímán fejelek",de anyámat ez nem hatotta meg,ahogyan más dolog sem amiben érvényesülni tudok.
Volt olyan edzés,ahol negyedórát én szerepeltem egyedül egy másik edzőnél. A többiek álltak,nekem a félpályától a kapuig kellett futnom (ötször a labdával),mert jó volt a kapus,s jól zárta a szöget,és a sprint után,nem tudtam berúgni a gólt.
60 méteren,nem emlékszem,hogy vesztettem volna az iskolai futásokon,400-on egyszer előfordult,mert egy futni járó gyerek a végén beelőzött,és én nem tudtam ütemet váltani.
Aztán a kamaszkor már nem a sporttal telt,hanem valami nekem nem való szakmát kezdtem "tanulni",amit az osztályfőnököm talált ki nekem,mert gyakorlati órán kiválóan,gyorson oldottam meg,egy nekem egyszerű "kapcsolást". Mivel soha nem tanultam meg tanulni,mivel az órán hallottakból megéltem,végül a hiányzások miatt elvesztettem a fonalat.
Szerintem nem csak én bánhatom,hogy nem lettem sportoló,mert iskolai felmérésben (reflex) kardozni is kiválasztottak,de akkor még fociztam. Aztán nagyon rövid ideig kosárlabda,meg ökölvívás volt kipróbálva önszántamból,de ezekben a játék hiányzott,mert az "edzés" nem nekem való volt.
Elba világ volt ez már akkoriban is! Egy teljesen nem nekem való iskolában aztán rám kényszerítették a tornát is,mert láthatták bennem a sportszellemet,de az nagyon nem az én sportágam,még ha ment is valamennyire.
Nem beszélve arról,hogy napi 3 óra utazás miatt még az edzés is elvett az időmből,és sajnos én két mondatot nem tudtam olvasni a járműveken,mert fejfájásom,és szédülésem lett. Így a "tanulás" végképp elveszett,mert ott már nem lehetett megélni abból amiket hallottam.
Mit kellett volna a "szüleimnek" megtanítani? Azt hogy nemet,nemeket mondjak!! Elmaradt. Ami nem megy,azt minél hamarabb be kell fejezni,nem kínlódni,és nem hagyni az embernek magát ,hogy állandóan megerőszakolják!
A testépítéshez minden adottságom,és arányom megvolt,de a beállítódottságom,hogy nem tartottam értelmes sportnak,nem engedte az irányt. 15 évesen lehívtak,hogy teszteljék az erőmet a régóta emelni járók,és edzés nélkül,fekve kinyomtam a 90 kilót. A bal kézhajlatomban el is pattant egy ér,ami azóta is látszik.
A futás az szabadság volt nekem,ma már tudom hogy az lett volna a legjobb választás,de akkoriban másképp éreztem,akkor a focizás volt a kedvencem. Valójában volt egy pillanatnyi esélyem,hogy a siker felé forduljak,de nem próbáltam ki azt a vonalat,így titkon nem jártam futóedzésekre,amik biztosíthatták volna az önbecsülésemet.
Bár a Biblia azt írja,hogy ~"A test edzésénél fontosabb az ész edzése",azért az fontos dolog,hogy az ember lelke a testében hogyan érzi magát. S ehhez az is kell,hogy azon a szinten rendben legyen,ami által megengedődik neki a cselekvés.
Amikor a szülők figyelme csak magukra terjed ki,és csak parancsuralmi hozzáállásokat tudnak produkálni,akkor a gyerek valódiságát,s így a lelkét elvesztik. Ahogy a "nagyvilágban" is van,hogy a hatalommal bíró szab határokat💣
Minden fogyatékossággal élő személynek másokkal azonos alapon joga van fizikai és mentális integritásának tiszteletben tartására."
